A DAL VÁLTOZÁSAI
Szerencsém volt az időzítéssel. Kétszer is. Amikor most már a londoni Hyde Parkba vetődöm, elkerülöm azt a helyet, ahol 1993 júniusában, a vizes fűbe guggolva, hirtelen támadt ötlet/ihlet folyományaképpen mohón jegyzetelni kezdtem, idegesen, szorongva. Nem az örökkévalóságnak. Azt se tudom, felvették-e magnóra azt az aztán rettenetes angolsággal, de érdemleg kapásból elmondott kis szónoklatot, mellyel a Getz-díjat köszöntem meg (prózai és esszéista kitüntetés), s amelyet ott a Hyde Parkban… Nem, hát dehogy azt mondtam el, amit ott összekapirgáltam. Csak a félelem eleven ma is. A beszéd-féle más lett.
A jó sors akarta úgy, hogy ne kelljen – télen, olcsóbban, előre megvett – repülőjegyet ablakon kidobni, nem a Getz-díj időzítésével összefért Anglia tavaly.
Kenyeres Zoltántól hallottam azt a jó hírt. Ezt az ugyanilyen értékűt is, hogy – talán ő látott valami fantáziát szereplősdimben, a Getz alkalmából? ki tudja – az ELTE engem kérne fel az ezen túl rendszeresítendő Arany János előadások úttörő sorozatának megtartására. Arany születésnapja volna a kezdet… Itthon vagyok akkor, örvendeztem, Írországban (egy Joyce-terv) nem keresztezi. A négy előadást megtartottam. A negyedik egyben székfoglalóm is lett a Széchenyi Akadémián.
Gondolom, ezeken az előadásokon vagy performer alkalmakon, nem is tudom hogyan nevezzem a dolgot, volt „jelen” magnó. Tehát valahol, valahogy az előadottak visszakereshetők. Kérem, senki ne végezzen összehasonlításokat. Fakszimile változatnak odaadom a bizarr vázlat-kezdeményt, de ez a könyvecske, melyet az Olvasó a kezében tart, sem az előadottaknak nem hű képe, sem 1993/94 telén kialakított előadói terveimnek.
Ez egy harmadik változat.
Kezdjünk hozzá tisztázásához.
Köszönettel egyben az ELTE illetékeseinek, elsősorban Kenyeres Zoltánnak, akit azonban valami más miatt kell említenem. Még amikor eléggé váratlanul érhette a magamfajtájú írót, azt mondta nekem, nem felejtem soha, a Váci utcán: hogy az én (saját, írói) dolgaimban komolyság van, és elsősorban komolyság, nem viccnek gondolom a mackókat, gombfocit, verebeket, a stiláris ezt-meg-azt, erre ő rájött és ehhez tartja magát.
Könnyebb nekem is mihez tartanom magam, ha pár ilyenhez tarthatom.
Üdvözlet, egyebekben, az Olvasónak. Általa is könnyebb.
Budapest, 1994. május 28-án
Tandori Dezső