A BECSOMAGOLT VÍZPART
Mesterek – Radnóti, Monet, Kafka, Bach, Renoir, G. Tabidze, Williams, Szép, Jékely, M. Graves, Kavafisz, Kant, Gadányi, Simenon, Seurat, Camus, Kondor, Pilinszky, Eliot, Shakespeare, Christo, Klee, Homérosz, Waugh, Chandler, Genet, Rimbaud, Apolinaire, Majakovszkij, Braque, Kubelik, Mozart, Milne, Utrillo, Csokonai, Hopper, Bacon, Poe, Thoreau, József, Veszelszky, Tapies, Cage, Duchamp, Beuys, Rilke, Pissaro, Cummings, Beckett, Jeney, Kocsis, Vidovszky, Goethe, Kurtág, Jeffers, D. H. Lawrence, Manet, G. Greene, Clough, Kálnoky, Kaprow, Mondrian, Kant, Déry, Mc Luhan, Bierce, Vuillard, Bonnard, Musil, Nicholson, Schwitters, Kosztolányi, Csáth, De Staël, Van Gogh, Magritte, H Rousseau – köszöntése.
Jegyzet
Kérem az Olvasót: amiképpen ettől a könyvtől, a jegyzetétől se várjon adatszerű, kiterjedésbeli teljességet. Ennek rajtam kívüli okaira kár szót vesztegetni; tízennyi terjedelemben, az enyémnél akár százszorta tágasabb ismeretanyaggal sem lehetne átfogni mind a matériát, ami efféle munkák tárgya lehetne. Úgy érzem azonban, hogy ez a könyv nem „efféle munka” a szó bármi értelmében. Valamelyest regény is akart lenni – magam meg rájöttem, hogy akár válogatásomként is eléldegélhet. Hozzáférhetővé tesz régi dolgokat; ezt a sorjáztatást, ha módom nyílik, egyebütt folytatom. Ami a Mestereket illeti: sokakról írtam az egyik Rousseau-versben jelzett köteteimben, ott ennek könnyű utána lapozni. Számos újabb keletű versem azért nem került ide, mert beosztottam már egy másik gyűjteménybe – A megnyerhető veszteség a címe, s föltehetően ezt a könyvet fogja, általánosabb tárgykörben követni. Ám ami a tárgykört illeti, nem szerettem volna szűkre vonni általános „érvényét”, miként attól is óvakodtam, hogy „ismereteket közöljek”. Bíznom kell benne, hogy az itt közölt versek mindegyike önmagában megálló darab, melyet a külső tárgy igen összetetten határoz meg. Szándékom szerint azonban úgy akartam írni és válogatni, hogy ami létrejön, ne maradjon „az én ügyem”, hanem az Olvasó találkozása legyen a tárgyakkal.
Kerültem tehát három körülményt: hogy közeli ismétlődést eredményezzen akármi: hogy „névsorolvasás” legyen könyvemből – így „hiányoznak” belőle sokan, akik az általam leginkább szeretett írók, festők, zeneszerzők stb. sorában állnak a gondolatvilágomban s érzéseimben; hiányoznak? Aligha. Másutt lelhető róluk prózai írásom, vagy még nem tudtam megbirkózni a föladattal. A harmadik s legfontosabb szempont: elkerültem az egyidejűség bizonyos fajtáját, nevezetesen, sem az írók-költők, sem a festők között nincs olyan szereplője e kötetnek, aki ma élő honfitársam lenne. Mivel zenével csak zenehallgatóként foglalkozom, itt nem kellett ily megszorítással élnem. Ha mindehhez azt is hozzáteszem, hogy köszönetet kell mondanom egy-egy író-, azaz ebbéli minőségében fordítótársamnak, élőknek és hajdaniaknak, akik például az Apollinaire-, a J. S. Huxley- és a Chandler-kollázs nyersanyagához „segítettek”, valamint abban a pillanatban, mikor kiegészítem jegyzetemet, pontosabban, könyvemet azzal, hogy a nyitó vers és a „végig betűs átpergetés” nem „rólam” szól, már ott is tartok, hogy semmi egyéb magyarázattal nem tartozom, mi több, dolgomat segíteni semmifajta jegyzettel nincs jogom se.
1985 szeptemberében
T. D.
A fedél Szemethy Imre munkája