KELETBE-FÚLT KÍSÉRLETEK
Bevezetés és köszönet
„Egy” „nyugati” „meglét” „kudarca”?
Volt egyszer szó, sokkal kevesebbről, mint ez a könyv: foglalnám össze „aforizmáimat”, „evidenciatörténeteimet”, „rajzaimat/rajzverseimet”. Ez egy Másik Kiadóba fúlt. Akkor jött Terebess Gábor barátom, s hozta e kalandos lehetőséget. Fokozta ajánlatát – együttműködésünk során – a címjavaslattal.
„Keletbe-fulladt kísérletek”.
Akárki hallotta azóta, elmesélésemből, csak és csak lelkesedett. Terebess barátom jelentékenynek tartja a főhivatású író apró változtatását: „Keletbe-fúlt kísérletek”, így lett papamm papamm… ritmusa a dolognak; magam inkább azt tartom szerencsésnek, hogy a könyv tárgyát meghatározhattam (a feladatot a magam számára): HOGYAN NEM VALÓSULHATOTT MEG EGY „NYUGATI” ÉLET, miként lett tehát („keleti” vonzalmak, vízjelek stb. jóvoltából) ez is, az is egy ember élete, azaz ki tudja.
Ezt az Olvasó tudja meg a könyvből. Minden továbbit „beleírtam” valahova itt.
TD
A kötetet Terebess Gábor tervezte.