A KOMPLETT TANDORI – KOMPLETT EZ?

Palatinus (2007)

Tandori Dezső legújabb prózakötete önéletrajzi regény: regény is, életrajz is. A szerző „a tandori”-t próbálja körüljárni: mint alkotót, mint idősödő, esendő embert, és – az álszerénységet félretéve – mint jelenséget. A szerzőtől megszokott módon önmagára is sűrűn reflektáló szöveg az életpálya mellett egyszersmind az alkotói pálya újabb állomása is, előrelépés azon az úton, melyet ő „regényt-írni-tanulásának” nevez. A műből egyértelműen kiérzik: fontos egzisztenciális pillanat érkezett el a szerző életében 2006-ban. Kételyei, küzdelmei, kínjai fogságában Tandori azt vizsgálja, lehet-e író tovább, és ha igen, hol a helye egy olyan irodalmi közegben, mely egyszerre hagyja figyelmen kívül és emeli piedesztálra. Váratlan ajándék a szerzőtől ez az önéletrajzi kötet, melyben kíméletlen őszinteséggel és öniróniával enged bepillantást az olvasónak már-már remetei életvitelébe, ugyanakkor termékenyen hagy nyitva kérdéseket.

Nat Roid

„… a hozzá fűzött reményeket nem váltotta be,”
A szerző egyetemi KISZ-értékeléséből

„Elégikus”                              „Elég IQ-s”
T.F.                                        Dömi
„Csípem ezt a szerzőt.”
Potyixv

„… mondjuk nem egy „tőlem idegen mű”…
T. D.

A borítón Tandori Dezső rajza.