CSODAKEDD, RÉMSZERDA
Tandori újabb művészetében a prózai kifejezés, mint az ön-élet rajzát legtermészetesebben fordító gyakorlat fokozott jelentőségre tett szert. Külön szerencse, hogy e tevékenységéhez az 1990-es évek elején megtalálta/kifejlesztette mára védjegyévé vált kísérleti műfaját, evidenciatörténeteit. Azóta – mondhatni – minden megszólalása erre a formailag képlékeny, de a szövegvilág háttérindítékát kivételes erővel képviselő előzményre tekint vissza. Míg az egyedi alkotások új és újabb evidenciatörténetként olvashatók, addig az életmű tömbbévált egysége mindinkább egy bevégezhetetlen evidencia-regény kísértését tartalmazza. Az itt olvasható művek is egyszerre szolgálnak a részértékű lejegyzés aktualitásaival és a tervteljességet maga előtt görgető vállalkozás tanulságával. A „csüggedések, szent meggyőződések”, listák és emlékek mögül végig jól kivehető a ritkán fölhangosított, legszebb vallomás szólója: „Létét nem titkoló létezés: íróság volt a lét-ígéretem, és ennek megfelelően éltem.” Ennek az ígéretnél régóta több Íróságnak megismerésére hívjuk új kötetünkkel az Olvasót.
Tóth Ákos
„Schillerről írta Goethe, hogy mögötte eltűnt mind »a mi közegünk«, az alanti. Nem jó magyarítás. Az alantas, az alantabb, ez a megfelelő. De én nem vagyok Schiller, senkihez nem is hasonlítgatom magam. Nem tolakszom fel, nem adom alább.
A kettő közt azonban semmi sincs, ott sem lehet leledzeni. Ezt tudom. Ebben vagyok, ez vagyok. És nincs időpont, nincs hely, nincs találkozás. Abban találkozzunk, amit rajzoltam, írtam. Nekem: elég.”
Tandori Dezső
Kötetterv: Annus Gábor.