ZABKESELYŰ

PolgART (2003)

Ezúttal valódi regény. Fiktív szereplőkkel, valamint magával az íróval, aki szintén szereplővé válik. Még sokkal jobban, mint Millernél az ügyvéd (Pillantás a hídról). A történet itteni, mai. (A II. világháború után kezdődik.) hangulatvilága: ember ember ellen. Ez eleinte elkendőződik, ennyiben „trükkös” a meseszövés. Hogy csak a végén derüljön ki, mi minden történt a háttérrétegekben. Az eleinte folyamként „ballagó” cselekmény az utolsó harmadban felgyorsul.

S elérkezik a meghökkentő befejezés.

Zabkeselyű – talán az író-főszereplő az. Mintegy dögkeselyűként érkezik el mindig a halottakhoz, tragédiákhoz. Mivel azonban „jámbor” figura, így a „zab” szó. Saskeselyű, zabhegyező…

Gangos, rangos szellemű regény, így is mondhatom. Bűnügyi befejezéssel, de nem „krimi”. Egyetlen sztoris részlete jelent csak meg (HOLMI). A többit mind meglepetésül szántam Kiadónak, Olvasónak. Kitartok elhatározásomnál. Íródott 2000-ben. Köszönöm figyelmüket.

Tandori Dezső

A borító Rimanóczy Andrea munkája.