SOHAMÁR: DE MINEK?

Ister (2001)

Ez a könyv, hát ez majdnem nincs. Kis híján nem lett meg. Rég nem gatyáztam, vacakoltam, tehetetlenkedtem annyit, mint ezzel a micsodával. Könyv ugyanis, és egyáltalán nem végső soron, amit megírnak, az. Amit nem írnak meg, de még csak rosszul se – „az nincs megírva” –, az végképp nem lehet könyv. […] De a végén –máris! – mi lesz csupán az egészből? Mondatokat hagyok abba, és mintha semmi lényeges közlendőm nem volna. Rábízom olvasómat arra a kétes élményre (a magam kétes reményére), hogy kedve lesz esetleg a fedő fölé (!) hajolva ringatózni a levegő hullámain, mozdulatlan, alig félrebiccentett fejjel, és ezek az én mondataim (brr!), ez az én szövegelésem, ez a szerencsétlen bevezető. […] Kétszáz év múlva ez, amit írok, reménytelen „Sohamár” lesz, esetleg kisbetűs „sohamár”, senkit se fog érdekelni, milyen érdekes volt (így!/úgy?), hogy én pontosan ezzel a napilappal, hetilappal, folyóirattal keveredtem nehezményes viszonyba, hát nem, azt olyan ténylegesen kéne megírni, ahogy Ottlik lopja be a nyomda, a szerkesztőség világát, onnét indítja a novellisztikus történetet, mégse halt meg, és a bánatos jó büdös élet megy tovább, ha jóra, ha rosszra. […] És akkor így most már talán mégis el tudom kezdeni ezt a könyvet, vagyis lesz könyv. De minek? Ez a kérdés – mert ez a dolga – megmarad. Ez az egy marad meg mindig, erről van szó.

A borítót – Tandori Dezső rajzának felhasználásával – Láng Tamás tervezte.