A ZSALU SAROKVASA
Könyvem tanulmányokat tartalmaz, és ha szerzőnek lehet egyáltalán ilyesmit szelíden előrebocsátania: elsősorban azoknak szól, akik úgy érzik majd, hogy az irodalomról szól. Dolgozataimat mint író írtam, meggyőződésem ugyanis, hogy az író, ha érti az irodalom valamely „szándékát” vagy szeletét, ha átéli a világirodalom bizonyos töredékeit, a maga módján szakszerűbben érti, elevenebben éli át, mint… Továbbá: amikor egy-egy tanulmányt befejeztem, láttam: kezdhetném elölről. Árnyalatnyit változtatnék rajta, és… más törésvonalai lennének a tárgynak; mert a tárgy nem a holttá merevedett mű vagy alkotó, hanem az az összetett rész-egész, amely a nézés által a – remélem – szigorú szeretet révén az esszével alakul. Akikről e kötetben írtam, nem okvetlenül „legkedvesebb íróim”; sokuk helyett jó okkal állhatna itt más. De a dolgozatok összefüggnek; Szép Ernőről nem írtam volna így, ha Kosztolányiról nem írok mindjárt előtte; Kafka, Bierce csendes kapcsolódásai, Handke és Thomas Bernhard ellentéte és párhuzama, Weöres és Jékely kétféle „teljessége”, ezek a dolgok mind szempontjaim lehettek. Hogy mennyire nem voltam elbizakodott, hadd tanúsítsa: Rilkéről szólni sem mertem. Olyan írókat választottam, akiket közelről (fordítóként) ismerek, vagy úgy tárgyalhatók, hogy műveik magyar „változata” is elégséges alap. Még valamit: ezeket az írókat azonban egytől egyig a csodálatnál is jobban tiszteltem. És talán nem tolakodó vallomás, ha azt mondom: olyan íróként készítettem itteni valamennyi megnyilvánulásomat, aki – legalábbis az irodalom szempontjából – hivatalosan, azaz szenvedélyes szakszerűség foglyaként, a mesterség valóságos kérdéseinek körében él. És ezért: ha újból? Majd mást, másképpen. Majd azt.
Tandori Dezső
Védőborító és előzéktervező: Maurer Dóra