2 ÉS FÉL TÖREDÉK HAMLETNEK

Kláris Kiadó – Q.E.D. Kiadó (2009)

Egyetlen. – A könyv eredeti címe lett volna, sokan tudják. A mai, 2 és fél töredék igazán hű a régihez, a későbbihez is. Sőt, a Töredék Hamletnek is hű volt az egyetlen-fogalomhoz, hiszen annak csak töredékei mutathatók meg. Az egyetlen-fogalom nem zen-budhista, nem „keleti”, ahogy a képversekkel, ideogrammákkal mindig is a rációval követhető értékekig, költészeti lehetőségekig mentem el.

Megmaradt-e az „Egyetlen”?! Mármint hogy nekem. Meg, és a mostani kötet verseinek során erre ki is tértem.

Nekem a „Hamlet” idejében életelemem volt a filozófiai, eszmei, végteleni gondolkodás (a könyv zsengéket is tartalmazott bőven!), ergo önéletrajzi voltam. Ma egzisztencialistának mondom magam, és beszélgetni csak azzal tudok, aki egy „jelentős irodalmi életművel” párban az „élet-rajz” jelentősségét (két s-sel, és ez más, mint a „jelentőségét”!) ugyanígy elfogadja, még ha fanyalogva is, tehát ha negatív egész számoknak tekinti, ahogyan élek, annak sorát.

Az olyasmi, mint a „Hamlet”, csupa lepergető anyag már, ha nekem nem tetszik is itt-ott, nem karcolhatja semmi. Ilyen a vers. A vers maga a nyilvánvalóság. Nyilvánvaló volt, hogy ezt a kísérletet végre kell hajtani, „Hamlet” magára maradt, most lett, én csak tudom, igazán „Egyetlen”. Mint a 2 és 1/2 töredék.

A borítót Stahl Eszter tervezte.