VÁR UCCA TIZENHÉT
Tandori rajzok és képversek
A régi város (Samu, Éliás, Tóni és a többiek emlékének)
Hogy a nyelv lenne a régi város! Vagy úgy, ezért merészelhetek én efféléket rajzolni. Wittgenstein ismét megoldja az összes kérdést. Nyílt titok, zárt evidencia marad továbbra is: a madár? vagy a tojás? És az örökláng, a közelemben „lobogó” nulla kilométer. 1975/76 – barlangfestések, névkártyára mázolt tus, tovább alakítva mérnöki sablonnal. Városok a valóságból – városok „tényleg”, ahogy a költészet vagy a filozófia „tény-leg”, tény-felsőfok –, mi több egy város jó helyszín, ha rákapsz valamire. Szín hely, merő hely. Madaraim városa Budapest; Klee városa Tunisz, ahová elvetődöm, lásd a régi nótát, hogy „Elment a Samu Afrikába”, Szpéró veréb-testvére, Éliás és Tóni és Rudi rokona, a Samu, halála után oda röppenhetett, vár engem. Hallom e dalt a tunéziai szálló liftjében. Odakinn madársűrűség, a főallén. Minden összejön, minden megvan – meg kell keresni hát, mert meg lehet. A lovak és az angyalok: ők már talán nem hagynak el, idézem tanáromat és mesteremet, Nemes Nagy Ágnest. Hogy hajnalban ne cigarettázzam annyit, naplót írok, lovakat rajzolok. A művészet etikai alapja, íme: a művészet véd, ld. cigarettázás, a művészet erőd, a tiéd, erőfeszítésre ösztönöz, tessék, mennyi munkát pazaroltam én is az amatőrnek megmaradó ló képekre, rendes gyerek vagy, öcsi, bátorítom magam, hirtelen növekszik önmagam előtt. Csak végső igények jegyében! Akkor a többi nem számít. Városok üdvözlik közben komolyan és némán a Vár uccát… verebeim neveit viselő helyek, és Leopold Bloom fiacskája is Rudy volt, élt egy évet; kis veréb. Megtettem, amire futotta – ég veletek.
Tandori Dezső