Peter Handke

Fordította Gáli József, Győrffy Miklós, Tandori Dezső.

A kapus félelme tizenegyesnél valamint A rövid levél és a hosszú búcsú című két kisregény – kétszáznegyvenöt oldal prózafordítás – Tandori Dezső munkája.

A tizenegyes ítéletvégrehajtás, az igazság pillanata. „A kapusnak körülbelül annyi esélye van, mintha szalmaszállal próbálna kinyitni egy kaput.” Josef Bloch szerelőt, egykor ismert futballkapust egy nap elbocsátják állásából, és ő szembe találja magát az igazság e pillanatával: a világ leplezetlenül megmutatkozó értelmetlenségével.

Az igaz érzés órája szintén az igazság pillanata: az a pillanat, amikor Gregor Keuschnig párizsi osztrák sajtóreferens ráeszmél, hogy képtelen tovább élni azt az életet, amely olyan, mint egy minden rubrikájával valaminek az automatikus „leélésére” kötelezett határidőnapló. Ebben a „pillanatban”, amely a kisregény cselekményében két nap Keuschnig életéből, a sajtóreferens sugallatnyi időre az igaz érzésre, az élet titkait gyermeki módra meghódító, romlatlan érzékelésre is rátalál.

A rövid levél és a hosszú búcsú első személyű főhőse – Blochnál és Keuschnignál is leplezetlenebbül az író személyes énje – egy egyesült államokbeli utazás során szabadul meg görcsös beidegződéseitől, lelki ballasztjaitól. Ebben a volt énjétől vett hosszú búcsújában ösztönzőleg hat rá az amerikai táj és az amerikai hagyomány nyitottsága.

A balkezes asszony Mariannéja is átéli a maga igazi érzésének az óráját, és hatására egyik napról a másikra a maga lábára áll. És bár minden elszántsága ellenére mintha ő sem rendelkezne már az élet élésének csorbítatlan képességével, bár a valóság egyelőre értelmetlennek és ellenségesnek látszik az emancipált nő szemszögéből is, a személyiség épségének perspektívája itt is felsejlik.

Handke líraian személyes fogantatású hősei mind a világ érzékelésének, átélésének modern zavaraiban szenvednek. Bel- és külvilág határmezsgyéjén játszódó történetük egyszerre költői erejű és pszichológiai hitelű látlelete állapotuknak. A hatvanas évek második felében „közönséggyalázó” darabokkal egy csapásra hírhedtté vált Handke ezekben a hetvenes évek első felében írt, higgadtabb, tisztultabb prózai remekléseiben a mindannyiunkat körülvevő mindennapi világ újrafelfedezésére és újraértékelésére tesz kísérletet, hogy a dolgok újra azt jelentsék amik, s ne fenyegető ábrái legyenek csupán egy embertől elidegenedett jelrendszernek.

A borítómontázs és a kétszázhatvanhét oldal prózafordítás Tandori Dezső munkája.

Peter Handke (1942) a kortárs osztrák irodalom egyik legjelentősebb, nem kevés feltűnést keltett, világszerte legismertebb alakja.

A neoavantgardista, „kísérletező” műfajok képviselőjeként indult szerző írói pályáján, korai – és későbbi – műveiben a rutinos fogyasztói konvenciók, az emberi-társadalmi kapcsolatok elsivárosodása ellen „lőtt szinte védhetetlen tizenegyeseket” (hogy például a nálunk is sikeres, A kapus félelme a tizenegyesnél című jellegzetes művére utaljunk). Magánemberként és társadalmi személyiségként megélt csalódásainak, valamint a manipulált magatartásformák elleni, az érvényes emberi értékek melletti következetes művészi kiállásának, az írás művészetébe és hatékonyságába vetett hit legújabb bizonyítéka e költői prózaregénye, Az ismétlés (1986).

A sajátos felépítésű regény lírai meditáció és elfogulatlan önvallomás érdekes ötvözete a szülőföldről, Ausztria kettős, osztrák-szlovén kultúrájú peremvidékéről, az itt élők bonyolult azonosságtudatáról. A főhős, Filip Kobal, aki az író alteregójának is tekinthető, egy állandóan feszültségben tartott folyamatot idéz fel, amelynek során visszatalál, rálel egy rokoni kapcsolatok révén is közeli nép ősi kultúrájának, a szlovén kultúrának a forrásvidékére, és azonosul ezzel az ausztriai kisebbséggel, de úgy, hogy a belső fejlődés közben nem tagadja meg a lényét és szellemiségét meghatározó osztrák hazát sem.

„Aki egyszer kudarcot vall az írásban, az örökre csődöt mondott” – vallja egyik legutóbbi interjújában a szerző, hivatásának fontosságáról szólva, s Az ismétlés – ezt a meggyőződést is bizonyítandó – jelenünk egyik legaktuálisabb problémájáról, a nemzetiségi kérdésről (is) szól, arról, hogyan éli át ezt a még meg nem oldott, nehéz helyzetet egy elfogulatlan, progresszív, mélyen humanista és morális művészember nyugati határainkon néhány kilométerrel túl.